Szerencsés esetben egy lakásba szabadult sündisznó, kevésbé szerencsés esetben - a mi esetunkben konkretan - Panna. Mar jonehany hete kissündisznónak hivjuk (a fiuk meg kis nüsznisznó-nak...), mert ugy szuszog es fujtat folyamatosan, mint gyerekekkoromban az az eltevedt sundisznocska, akit a selypi temetobol mentettunk ki egy hideg teli napon, hogy nalunk teleljen at otthon a jo meleg szobaban. (Minek kovetkezteben az egesz csalad virrasztott egy hetig, mert a sundisznocska édesdeden aludt napkozben, ejjel viszont megallas nelkul kapirgalt, szuszogott, fujtatott, mindenki nagy-nagy oromere... Nappal viszont en - az akkor kb 5 eves - megszallottan probaltam egy szep nagy piros almat szurni a suni hatara, epp ugy, ahogy a mesekonyvekben lattam mindenhol, de a szerencsetlen szundiszno nem ertette, hogy mit akarok, foleg mikozben alszik... Es persze esze agaban sem volt megturni az almat a hatan, inkabb raugrott es birkozott vele a vegtelensegig. Tobbnyire ejszaka persze...)
De visszaterve Pannara, aki a legaranyosabb sundisznocska a vilagon, es meg almat se akarok szurni a hatara, megis o is virraszt egesz ejjel - velunk egyetemben - es szuszog, fujtat, szorcsog vegelathatatlanul. Es enekel. Hogy jatsszunk vele. Ha mar o ugyis fent van... A hetvegen mar orvoshoz is elvittem, de csak azt mondtak, hogy elkapott valami virust (amit persze nem nehez igy, hogy a nagytesok hetente haromszor hazhoz szallitjak a kulonfele bacikat az ovibol), es hogy szivogassam az orrat es merjem a lazat. Szuper. Es aludni ki fog??? Es meg inkabb: mar mikor?!?
Hat igy vagyunk mi. Es a kis Sün, akit meg lehet simogatni.
