Vegre kint vagyunk a vizbol!

Hat megerkeztunk. Eddig tartott, mig magunkhoz tertunk kicsit a nagy 'szuletes-tura' utan, ezert csak most jelentkezunk.

Erdekesek a dolgok itt a mamin kivul... Fu, maga a kibujas eleg gazos volt nekunk, mert nem is tudtuk, hogy most mi is lesz, bar a mami meg api meseltek minden este, hogy majd kicipzaroznak onnan a mami hasabol minket, es hogy minden rendben lesz, es hogy huzzuk majd be a fejunket-labunkat, hogy nehogy megvagjanak minket, meg minden, dehat megse tudtuk egeszen pontosan, hogy mi is lesz, de mar nagyon vartuk, hogy kint legyunk. A papi az utolso nehany napban mar valami kisvasutat is kilatasba helyezett, hogy kicsabitson minket, amirol pontosan persze nem ertettuk, hogy mi is az, de o nagyon izgatottnak tunt, ugyhogy gondoltuk, hogy biztos jo moka lesz. (Azota persze se hire, se hamva a kisvasutnak, allandoan csak eszunk meg alszunk csak, szerintem csak ugy kitalalta az egeszet ezzel a vasuttal...)

Mindenesetre egyik reggel arra ebredtunk, hogy nagy feny van, es kezbol kezbe adnak minket, es mindenfelet merckednek rajtunk, meg minden. Hideg is volt, es zaj es feny. De minket nem nagyon zavart a dolog, belul is mindig zorgott a mami hasa, szoval ez a kinti vilag se tunt sokkal zajosabbnak. Asszem, kicsit rosszabbra szamitottunk mi, de vegul minden rendben volt, es most mar sokkal jobb itt kint.

A korhazi napok nem voltak tul jok, bar az nagyon jo volt, hogy nagyanyo meg nagyapo is bent toltottek velunk az elso harom napot, de apinak viszont dolgoznia kellett, igy o csak estenkent tudott jonni. Mami is meg mi is nagyon vartuk, hogy vegre hazamehessunk (mert mindig meseltek a hazrol is, meg a szobankrol is, bar mar attol tartottunk, hogy ez is csak olyan igergetes lesz, mint a kisvasut, de vegul is tenyleg egesz jo a szobank, bar az allatkak, amikrol meseltek, nincsenek sehol...). Azert is vartuk a hazamenetelt, mert a korhazban allandoan csak szurkaltak minket, es ugyan nem sirtunk nagyon, hogy ne keseritsuk el a mamit, de azert nem volt nagy elmeny az allando szurkalodas. Az viszont nagyon jo volt, hogy megismertuk vegre a mamit es a papit is szemelyesen, es pont olyanok, mint amilyennek kepzeltuk oket. A nagyanyoekat is eddig csak hallottuk, de most mar latjuk is, es meg is lehet oket szaglaszni. Talalkoztunk a mamiek barataival is, oket is ismertuk mar hangrol, de a szemelyes ismerkedes meg varat magara, mert amikor bejottek meglatogatni minket, mi azt bizony vegig szunyaltuk... Na majd legkozelebb.

Aztan hazajottunk vegre, es most mar egy hete itthon vagyunk. Mamiek nem panaszkodnak egyelore (legalabbis elottunk nem), mi sem panaszkodunk, egy csomot eszunk es alszunk, es neha jatszunk is kicsit, bar abban meg hamar kifaradunk. Nagyanyoek is jofejek, mindenki folyton mosolyog rank. Autokazni szeretunk (bar meg csak a korhazbol hazafele probaltuk, meg tegnap az orvoshoz menet), a babakocsi se rossz, de a legjobb persze olben. :o) Tegnap elmentunk vasarolni is egy rovidket, mert kifogytunk nehany dologbol. A papi azt mondta, hogy kis cápák vagyunk, mert csak akkor ereztuk jol magunkat, ha haladtunk a nagy piros babakocsival, egyebkent nem orultunk annyira. Asszem, a vasarlast nem elvezzuk olyan nagyon (megis csak fiuk vagyunk, vagy mi), de azert kibirtuk, hogy a maminak-papinak jo legyen.

Ma mar 10 naposak vagyunk, es neha meg almodunk a mami hasarol, de azert most mar inkabb kint maradunk. Ha mar igy megszerettek minket idekint...

Puszi mindenkinek (vagyis egyelore csak a nyelvunkkel tudunk csettinteni, de azt tiszta szivunkbol kuldjuk),

Gergo es Bence