Egy gyerek vs. két gyerek

Amikor megtudtuk, hogy ikreink lesznek, ravetodtunk az internetre (mert hogy google a mi baratunk, ugye), es a sok keresgeles kozepette raleltem egy szinten ikres blogra, a Pohly csaladra.

Ez terhessegem 3. honapjaban lehetett. Ott a lanyok akkoriban szulettek. Azota napi rendszeresseggel nyomonkovetjuk a nagyon oszinten tálalt ikres hetkoznapjaikat (amik sokszor kisertetiesen hasonlitanak a mi ikres hetkoznapjainkra), es beloluk meritunk erot, amikor nalunk nehezsegek adodnak a sracokkal, es szinten naluk nezegetem meg, hogy melyik korban mi varhato majd a mi gyerekeinktol.

Sokszor kerdezik tolunk, hogy hogy birjuk az ikrekkel, vagy hogy mennyivel nehezebb a kettovel, mint eggyel lenne. (amirol persze fogalmunk sincs, mivel nekunk ugye sosem volt egy gyerekunk, rogton kettovel indultunk...) A napokban a Pohly csalad azonban pont errol irt. (Pedig nekik is rogton ketto lett.) A leirasuk annyira tokeletesre sikeredett, hogy magam sem tudnam jobban megfogalmazni a dolgot, ugyhogy - elozetes egyeztetes utan - csak idezni tudom toluk. Ime:

"Hogy mi a különbség, ha az ember egy gyerekkel van a kettőhöz képest? Épp csak annyi, mint szibériai olajmezőkön kútfúró munkásnak lenni, vagy a Ludwig Múzeum állandó kiállításán teremőrnek. Egy gyerek csendes, két gyerek bölcsöde. Egy gyerek türelmes, két gyerek egy pillanatot sem tud várni. Egy gyerekkel közösen lehet ebédelni, kettőt folyamatosan etetni kell. Egy gyereket felöltöztetni csak annyira kihívás, hogy mire felöltöztetem, már pont vége is, kettőnél ha az egyikkel végeztem, kezdhetem elölről, és akkor még jó, ha közben az első nem kezdi szép sorban levenni a zoknit, sapkát, pulóvert. Egy gyerek ha nem alszik, akkor majd alszik később, kettőből ha egy nem alszik, akkor felborult a nap. Egy gyerek nem gyepálja önmagát egy pöttyös kistáskáért, kettő még azon is össze tud veszni, amiből kettő van. Egy gyereket kivinni az autóhoz egy kis bicepsz kérdése, kettőt vinni nagy bicepsz plusz artista iskola hatodik évfolyam. Egy gyereket kivenni az autósülésből semmi, két gyereket kivenni úgy, hogy akit először kivettél, az is a kezedben maradjon, kínai nagycirkusz. Egy gyerekre figyelni a játszótéren két szemet és két lábat igényel, két gyerekre figyelni acélos idegendszert, amely nem omlik össze minden pillanatban, amikor kétfelé szaladnak. Egy gyereket vigasztalni rossz ébredés után finom, meleg érzés, kettő vigasztalásához bicepsz, tricepsz és kiváló labdaérzék szükségeltetik, hogy amíg mindkettőt tartod, a lábaddal dekázzál kicsit, elvonva ezzel figyelmüket a sírós, maszatolós ébredésről. Ha egy gyerek ordít a babakocsiban, akkor kiveszed, és rodeózol a másik kezeddel a kocsival, ha két gyerek ordít a babakocsiban, akkor nincs lehetőséged, hallgatod. Ha egy gyerek nem akar otthon beülni a babakocsiba, akkor legfeljebb nem mentek sehova, ha kettőből egy csinálja ezt, akkor ha otthon maradtok, a másik kezd visítani és ütni a bejárati ajtót, hogy azonnal induljatok a játszótérre, ha meg a tiltakozót akarod beültetni, akkor középen ketté kell törni a gyereket ahhoz, hogy babakocsiülés alakja legyen. És így tovább, és így tovább. Jó volt teremőrnek lenni, és a klimatizált kiállításon csak azon bosszankodni, hogy ma két látogató is olyan csúnyán köhögött, hogy az már fülsértő, kérem, de semmiért nem adnám az én nehéz olajmezőmön az én két gyönyörű kutacskámat."

Hat pont ilyen.