Google Analytics

vasárnap, október 16, 2005

HITELKÉRDÉS

Több kérdést is kaptunk az elmúlt hetekben a házárakra, hitel lehetőségekre vonatkozóan, úgyhogy gondoltam, leírom a mi tapasztalatainkat.

A hitel felvétel a következőképpen működik legtöbb esetben:

Megépült, kész házra 5% a minimum önrész,
Új ház építésére, telekre 10%.

A másik szabály pedig, hogy a havi fizetendő törlesztőrészlet nem haladhatja meg a család bruttó bevételének 40%-át. (bankonként változik a %, de nagyjából 40 körül van. És nem is véletlenül, most már látjuk...)

Különböző hitelkonstrukciók vannak, fix illetve változó kamatozású, és ezen belül millió féle variáció. A különbségek - és egyben a lényeg is - persze mindig a részletekben rejlenek, hogy például az egyiken alacsonyabb a kamat, viszont nem lehet rá extra befizetést tenni, vagy nincs belépési díj, viszont a havi számlavezetési díj magasabb, stb-stb... Szóval a hitelfelvétel előtt érdemes nagyon körüljárni a dolgokat.

A hitelt csak akkor adják, ha már konkrétan kinézted a házat, amit meg akarsz venni, illetve ha megvan a szerződésed az építésre. Szerződést viszont csak akkor kötnek veled, ha már megvan az ún. "Approval letter"-öd a banktól. Tehát a folyamat a következő: Le kell ülni a bankban egy financial advisor-ral (pénzügyi tanácsadó - ez minden banknál van, és ingyenes is, csak időpontot kell egyeztetni, és érdemes rögtön vinni minden papírt, adóelszámolást, fizetési csekkeket, stb, különben még egyszer vissza kell majd jönni), és ő majd fillérre pontosan megmondja, hogy mennyi az a maximum, amit a bank ad neked. Eddigre már érdemes átolvasni a hitelkonstrukciókról szóló tajékoztatókat, hogy már konkrétumokról tudj az advisorral beszélni, és tudd, hogy melyik hitelfajtát szeretnéd.

A másik nagyon jó módszer arra, hogy az ember a legjobb hitelt kapja, ha mortgage broker-en keresztül igényli a hitelt. Ez szintén többnyire ingyenes, és több cég is foglalkozik ezzel. Érdemes rajtuk keresztül, mert ők tisztában vannak egyszerre az összes bank kínálatával, és így próáljk megtalálni a legkedvezőbb ajánlatot. Ráadásul ők tárgyalnak is helyetted a bankkal.

Mi annak idején nem mentünk brókerhez, hanem automatikusan a Commonwealth Bankhoz fordultunk hitelért, hiszen náluk vezettük a bankszámlánkat is, hitelkártzánk is tőlük volt, stb..., és mivel a jó "credit history" is számít az elbírálásnál, ezért kézenfekvő volt a saját bankunkhoz menni. Most már lassan két éve lesz, hogy fizetjük a törlesztést, és most szeretnénk hitelkonstrukciót váltani, mert úgy látjuk, hogy van már kedvezőbb is a piacon, mint a miénk, úgyhogy be is mentünk a bankba érdeklődni. Ki is néztük, hogy milyen hitelt szeretnénk, és Balázs be is vitte az átálláshoz szükséges papírokat, meg mindenfélét, és mondták, hogy oké, de 700 dollár az átállási díj. És innen kezdődnek a tárgyalások. Mivel a 700 dollárt nagyon soknak találtuk erre, ezért most próbálunk egyezkedni velük, hogy engedjék el ezt a díjat, vagy legalább csökkentsék. Most várjuk a választ. Ez érdekes, hogy lehet egyezkedni a díjakról, kamatokról, mindenféléről.

Visszatérve a folyamathoz: ha már választottál bankot, hitelt, és már tudod, hogy nagyjából mennyi hitelre számíthatsz, akkor lehet kezdeni nézegetni a szóbajöhető házakat illetve építő cégek ajánlatait. (Építőcégek csak akkor tárgyalnak veled érdemben, ha már megvan a telked, és a tervrajzzal érkezel. Különben csak teleaggatnak mindenféle brossúrákkal...) Ha már kinéztél valamit, akkor jöhetnek újra az előtárgyalások a bankkal, és a "pre-approval letter" igénylése. Ez egy előzetes jóváhagyás a bank részéről arra vonatkozóan, hogy menníi hitelt kaphatsz. Ezt kell bemutatnod az építőcégnek ahhoz, hogy elkezdjék a szerződéskötést veled.

Aztán innetől kezdve gyakorlatilag a heti megjelenés garantált a bankban mindenféle vackok aláírása, bemutatása, befizetése, igénylése, stb-stb végett. Javaslat: olyan bankot válassz, ami a munkahelyedhez van közel, hogy hétköznap (amikor ugye a bank nyitva van) bármikor át tudj ugrani az apróságokat elintézni.

Még egy jótanács: amikor a bank megmondja, hogy mennyi hitelt kaphattok, akkor ne abban az értékben keressetek házat, hanem olcsóbban. Mert a vételárra még százmillió apróság rájön, amire eleinte nem is gondol az ember, és ami nagyon növeli a költségeket, és megnehezíti az életet.

És még egy: minél magasabb az önrész, annál alacsonyabbak az egyéb költségek. Pl. ha csak a minimális 5% önrészt rakod le, akkor bazi magas biztosítást ró majd rád a bank. Plusz ott vannak a különböző okmánybélyeg költségek, kötelező ügyvédi költségek, egyebek, amik persze szintén nem olcsók. Valamint olyanokra is érdemes számolni mondjuk építkezéskor, hogy az építkezés ideje alatt a törlesztőrészletek mellett annak a lakásnak a bérleti díját is fizetni kell, amiben azidő alatt lakik az ember. Stb.

Még egy dolog, amit érdemes meggondolni, mielőtt házba vág az ember: ha veszel/építesz egy házat, minimum egy éven belül nem lehet eladni. Illetve ha el is lehet (lakóparkokban nem lehet, nem engedélyezik), akkor nagyon nagyon magas adót kell fizetned utána. (Ezzel próbálnak elébe menni az ingatlanspekulációknak. A lakóparkokban pedig azért szigorúbbak az erre vonatkozó szabályok, mert a legtöbb lakópark arra törekszik, hogy közösséget építsen, és nem befektetőket akar, hanem lakókat, igazi szomszédokat, szépen nyírt füvet, gondozott kertet, egységes utcaképet, mert ez javítja a hírét, ezáltal emeli az értékét, stb.)

Szóval érdemes meggondolni, hogy hol és milyen házat épít az ember, valamint azt is, hogy mennyiből... Mert onnantól kezdve a törlesztést 25-30 éven át fizetni kell, és akkor kevesebbet engedhet meg magának az ember egyéb fronton...

Na, ennyit mostanra, kicsit szárazra és unalmasra sikeredett ez a mai post, de gondoltam, hátha érdekelnek ezek valakit. :o)

NA VÉGRE ITT A NYÁR, ÉS MELEG(?) AZ IDŐ...

A múltheti nyáravató buli azt gondolom elég jól sikerült, a fényképeket mondjuk még mindig várjuk a Tibéktől. (célzás nélkül...) :o)

Nagyjából azonban az volt az utolsó nyárias nap, azóta ugyanis folyamatosan be van borulva, és most már két napja szakad az eső. Ami persze bizonyos szempontból mindenképpen jó, hiszen már másodfokú vízkorlátozás volt itt érvényben, ami remélem, most majd megszűnik, és persze a kertünknek is jót tesz, a fűről nem is beszélve. Tegnap 4,6 inch (olyan 12 centi körüli) eső esett, és még azóta is folyamatosan esik!!!! Legalább a héten nem kell majd locsolni. (Milyen komolyan tudom a csapadékot, mióta farmerek lettünk, mi? :oD

Ma megint buli lesz este, Zsuzsi, aki kisbabát vár, jövő héten utazik haza, és majd csak júniusban jönnek vissza, akkor már a babával együtt. Őt búcsúztatjuk. mindjárt megyek is, sütök valami finomat. Cherry clafoutis a terv, de ez még képlékeny. Tegnap sütöttem két tepsi pogácsát, hogy ma majd elvisszük a buliba, de ehelyett este, tévénézés közben szépen befaltuk mind a két tepsivel. (Igazából három tepsi lett volna, és már az utolsó tepsi sült, amikor bejelentkeztek msn-re Nyuszi barátaink otthonról, és annyira megörültünk nekik, és dumáltunk velük, hogy ez az utolsó tepsi 'kissé' sötétebb lett a kelleténél... Balázs szerint meg lehet enni, de őt ebben nem lehet alapul venni, mert ő minden vackot megeszik. Kivéve a tejet.)

Fú, tegnap nagyon nyami almás-fahéjas joghurtot vettünk! Komolyan mondom, hogy desszertként is megállná a helyét! (Úgyhogy ha a cherrz clafoutis nem sikerülne netalántán, akkor nekifutok egy adag almás-fahéjas-joghurtos süti készítésének.)

Megyek is, kezdem a sütés-főzést! És házilimonádét is ígértem! Jajajajajjjj!

Nincsenek megjegyzések: